SZUPER NAPTÁR IMRÉTŐL 2011-2012.
Géniuszos gyerekek Fide versenyeken
Versenyek, hírekGéniusz ajánlatEsemények
EseményekBelépésStratégiai partnerünk |
IFI CSB 2011. Miskolccsabba, 2011. november 7. 11.28
Mindig nagy izgalommal várjuk az Ifi CSB-t. Valahogy csapatban játszani, küzdeni a másikért olyan jó érzés. Ez most sem volt másképp. Már nyáron számolgattuk, hogyan lesz a csapatunk, kik lesznek a kísérők, egyáltalán hogy lesz az egész. Mindig egy kicsit elszomorodom, amikor eszembe jut Máté. Olyan tuti első táblása lehetett volna csapatunknak, hogy csak na. De ő már az NB1-ben vitézkedik, ennek ellenére idén is súgott egy-két varit, amikor szükség volt rá. Csapatunk első tábláját így is méltóan képviselte Juhász Barbara. A 16 éves lány oroszlánként küzdött a csapatunk élén, pedig 3 hetes betegségen volt éppen túl. Úgy gondolom, a csapatnak is biztonságot adott az ő szereplése, hiszen majd 2300 élős sakkozók ellen is hozta legalább a remit. Lelkiismeretesen készült minden egyes fordulóra Ernővel szkájpon, igazi profi hozzáállás volt a részéről. 10 élő pontot nyert a lányzó, amivel karnyújtásnyira került a női Fide-mesteri cím. Második táblán küzdött Pregun Bálint alias ?Bocó Emu?. Emlékszem, tavaly szinte minden bejött Bálintnak, meg sem lehetett verni. A szívósságával idén sem volt probléma, viszont az ideje mindig hamar elfogyott a középjátékban. Kérdés nem fér hozzá, hogy ezen a területen kell javulnia, a következő hónapok melóját nagyrészt a tanult nyitásokból kialakuló középjátékok elemzése fogja kitenni. Nagyon szeretjük Bálintot, igazi kis Géniusz, jól beleillik a profilunkba. Harmadik táblán Marosi Levi vette fel a harcot az igen erős ellenfelek ellen. Dicséretére legyen mondva Levinek, hogy küzdelmes, hosszú partikat váltott, de most valahogy nem jött ki a lépés. Talán egy picit erős volt most a 3. tábla, viszont ez is kellett ahhoz, hogy mögötte jó eredmények szülessenek. Ha így dolgozol tovább Levi barátom, semmi gond nem lesz jövőre, ezt megígérhetem. Negyedik emberünk Szabó Gábor volt. Mit mondjak, az elején féltettem őt, mert összességében régen találkozott komolyabban a sakkal. Így utólag mondhatjuk, csak rákészült a nagy mérkőzésre. Öröm volt nézni a játékát még a sok kihagyott ziccer ellenére is. 5,5 pontot szerzett, több mint 20 élőt nyert. Az utolsó partiért nagyon kár, már többen bent láttuk a labdát a kapuban?. Ötödik táblán a 10 éves Bohus Ádám sakkozott. Ádám tehetségéhez kétség sem fér, koncentráltan, megfontoltan ül mindig a sakkasztalnál. Igaz, hogy a sakkasztalon kívül egy kicsit szétszórt (kb. 5 tollat használt el, valamint a bőrkabátja mindig valahol magától ottmaradt rejtélyes módon), viszont ezekben biztos javulni fog, meg amúgy is gyerek még. J Nagyon sajnáljuk az utolsó fordulóbeli vereséget, totál nyert állásból kapott mattot. Dolgozz ilyen lelkesen és elhatározottan tovább kisbarátom, mint eddig tetted. Utolsó kis harcosunk Kovács Bence volt a hatodik táblán. Öröm nézni, ahogyan fejlődik ez a kis pöttöm gyermek. Sok készülésünk bejött, de akkor sem volt probléma, amikor magunktól kellett gondolkodi a sakktáblán. Zsirai ellen élete partiját nyerhette volna, ha a végét nem kapkodja el Benci. Összességében hat pontot szerzett, és szemet gyönyörködtető partiban verte az utolsóban Kelemen Dávidot. A csapatunkat segítette Akóts mester és még Imre is, akit nem kímélt Ádám és Bence sem az öt nap folyamán. J Imre hősiesen tűrte a kiképzést. (Bence: Na mi van Imre, ha ingyen van a víz, akkor ilyen sokáig fürdesz?, Ádám: Imre, lecsuklak ittas alvásért!) Köszi Barbi és srácok a küzdelmet, jó érzés volt a csapatvezetőtök lenni. Jövőre pedig bőven bent leszünk a tízben ezzel a csapattal. A jelszó pedig: meló, meló, meló!! Horváth Csaba
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||